Wass Albert

HONTALASÁG HITVALLÁSA

Hontalan vagyok
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.

Hontalan vagyok
mert hirdetem, hogy testvér minden ember
s hogy egymásra kell, leljen minden ember
mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok
mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok
de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet
és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar.

Arcod kezemben,

kezem kezedben megpihen.

Lelked lelkembe zárva,

harcom harcodat várja...

szemed szememben tiszta út,

sebed sebemen... nincs kiút.

* * *

...felkelt a nap
te is velem ébredtél
álmomban messze jártunk
csak Te és Én...

B.Radó Lili

ÜNNEP

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,

hogy szíved bíborborával vársz reám

és ó-ezüsttel terítesz miattam;

s hogy el ne fussak elõled riadtan,

lelked titkos, százegyedik szobáját

virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
Tiéd lelkem szivárványos zománca,
Tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.

ÉS A FÖLDINDULÁS UTÁN TŰZ JÖVE, DE NEM VOLT AZ ÚR A TŰZBEN SEM. ÉS A TŰZ UTÁN EGY HALK ÉS SZELÍD HANG HALLATSZÉK.

1Kir 19:12

MINDIG CSAK ADNI

A jó öreg kút csendesen ontja vizét

így telik minden napja.

Áldott élet ez, fontolgatom:

csak adni, adni minden napon.

Ilyen kúttá kellene lennem.

Csak adni teljes életemben.

Mindig csak adni?

Ez terhet is jelenthet!

Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek, tükre rám ragyog,

de hiszen a forrás nem én vagyok!

Árad belém, csak továbbadom,

Vidáman, csendben és szabadon.

Hadd éljek ilyen kút-életet,

Osszak áldást és sok-sok szeretetet!

Nem az enyém, Krisztustól kapom,

Egyszerűen csak továbbadom.

(ismeretlen költő)

AKI GYŐZ, AZ FEHÉR RUHÁKBA ÖLTÖZIK, ÉS NEM TÖRLÖM KI ANNAK NEVÉT AZ ÉLET KÖNYVÉBŐL, ÉS VALLÁST TESZEK ANNAK NEVÉRŐL AZ ÉN ATYÁM ELŐTT ÉS AZ Ő ANYGALAI ELŐTT.

Jel 3,5

Harcos Katalin

NÉZD, VELED LESZEK…

Nap leszek, sugárzó reggeleken.

Vörösben játszó mesés csoda.

Ott leszek minden napkezdeten,

s leszek estéid bíboralkonya.

Langy eső leszek nyári délután.

Simogatom borongós homlokod,

mosdatlak tikkasztó hőség után,

aszályban, lásd, enyhülést hozok.

Mezőkön fű leszek lábaid alatt,

lágyan bársonyos, simogató.

Kacagón csiklandozom a talpadat.

Ágyad leszek: selymes, nyugtató.

Zöld lombok halk susogása leszek,

cirógatlak, mint az esti szél.

Smaragdcsillogással körülveszlek,

s tóként, csobogó vizem mesél.

Ezüstös holdként dúdolok neked

altatót, mélykék, bársonyos égen.

Ágyadba osonok, levetkezek…

s tündérként ölellek bűvös éjjen.

Reményik Sándor
ÚGY FÁJ MÁR MINDEN...

Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.

Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,
Mely liliomok messze magvát hozza,
Magot, melyből a békesség kikél.

József Attila
MÁMOR

Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.

Szeretném a keblemre ölelni az
Életért küzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.

Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.

És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.

Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal, csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.

Zsolt 23,1-6

Prohászka Ottokár

KŐ AZ ÚTON

Gondolod, kerül életed útjába

Egyetlen gátló kő is hiába?

Lehet otromba, lehet kicsike,

Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,

S lohassza kedved, merészséged.

Jóságos kéz utadba azért tette,

Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el

Beszélgetni róla Isteneddel.

Őt kérdezd meg, milyen üzenetet

Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,

Utadban minden kő áldást hozott.

Huszti Sándor

LÉLEK-TÁRSAK

A sötét éjben ragyognak a messzi égi régiók,

Fényük postalován utaznak az évmilliók.

Nem látod a magasban a Létezés ködét,

Avatatlan szemek elől takarja a sötét.

A távol csillagok közt fogantak lelkeink,

Csak az istenek tudhatták, mik lesznek terveink.

A lelkek ketten egy testvérpárt alkottak,

A bölcsesség adományán egyformán osztoztak.

Időtlen időkig keringtek egymás mellett,

Majd helyet kerestek ahol fejlődni lehet.

Egymás után indultak a nagy útra,

Előbb egyik, majd a másik zuhant az alagútba.

A szárnyas lelkek testgúnyába öltöztek

Csillagok honából földi házba költöztek.

Így a lélek-testvérek egymásról mit se tudtak,

Gyermekek voltak még, nevetve tanultak.

De szívük mélyébe ezer karcot véstek

A szellőként szárnyaló, tovafutó évek.

Útjukon sokáig egyedül haladtak,

Ám eljött az idő, és egymásba botlottak.

Mostantól fogva közös pályán járnak,

Szellemük ezentúl a messzeségbe szárnyal!

Shakespeare

AZ VAGY NEKEM

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

Szabó Lõrinc fordítása

B. Radó Lili

ÜNNEP

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,

hogy szíved bíborborával vársz reám

és ó-ezüsttel terítesz miattam;

s hogy el ne fussak előled riadtan,

lelked titkos, százegyedik szobáját

virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,

Tiéd lelkem szivárványos zománca,

Tiéd a derű, mely rólam szerteárad,

nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,

örömnek jövök, sohase verlek láncra,

ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.