"És vigyázz, ember, minél kevesebb az úti csomagod,

annál közelebb vagy a Célhoz, s aki mindenét

és mindenkijét elvesztette, az nagyon figyeljen,

áhítatosan figyeljen, mert ahhoz már nagyon közel van a Cél:

ahhoz már nagyon közel hajolt az Isten."

(Mezei Mária)

Rab Zsuzsa

DÚDOLÓ

Felhővé foszlott az erdő,

söprik nyers szelek.

Heggyé tornyosult a felhő.

Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,

nyírkos fák alatt.

Nem tudom már, merre térjek,

honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében

szunnyadó telet.

Éneklek a vaksötétben

lámpásul neked.

AZ ÉN MIATYÁNKOM

dr.Papp Lajos szívsebész verse


Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz", - erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve ,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ: hogy "éljen",
S millió szegény a "nincstől" hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ŐT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts! S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
ÁMEN

BIZONY, BIZONY MONDOM NÉKED:

HA VALAKI NEM SZÜLETIK VÍZTŐL ÉS LÉLEKTŐL,

NEM MEHET BE AZ ISTEN ORSZÁGÁBA.

(Ján 3:5)

Ligeti Éva

LÁTATLAN LÁTLAK

Folyó köveit

Kaviccsá mossa

Fakuló évek nyomát tapossa

Apróra hullik a messzi távol

Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

A parton állok

Alattam homok

Hullámzó emlék, elmosott nyomok

Új érzéseket a nap sem másol

Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Merengve nézem

Sétáló párok

Gesztenyés alatt most is rád várok

Unottan perdül levél a fáról

Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Gyengéd érintés

Átölel karod

Vágyó pillantás, Te is akarod

Érezlek most is, hívlak a mából

Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Nagy István Attila

TENYEREMBEN MARADT

Tenyeremben maradt az arcod,

magammal viszem az éjszakákba,

amikor útjukra indulnak a félelem

reggelig érő árnyékai,

amikor nincs más,

csak a visszhangzószívverések.

Tenyeremben maradt az arcod,

imára fonom az ujjaimat,

s vigyázok, össze ne gyűrjék

a nappalok,

amikor már csak egyetlen

vissza nem vonható pillanatot

áldoz fel a hallgatás,

amikor sötét éjszakát virágzik

a tekinteted.

Somló Tamás

GONDOLSZ-E RÁM?

Néha rám talál a félelem,

velem vagy még, vagy csak képzelem.

Hisz tudom jól, hogy a szerelem elszáll,

csak a megszokás él tovább.

Csendben nézlek ahogy elalszol,

Tested kérdés nélkül válaszol.

Hisz tudod jól, hogy őrzöm az álmod,

bármi jön majd a hajnal után.

Lassan vánszorog ma minden perc,

érzem belülről már mást ölelsz.

De tudom jól, ha a szerelem elszáll,

csak az emlékek élnek tovább.

Gondolsz-e rám,

amikor nem mellettem alszol el.

Gondolsz-e rám,

amikor magányom nem érdekel.

Gondolsz-e rám,

amikor messze jársz már,

s valaki másra vársz talán.

Akkor is gondolsz-e majd rám?

Gondolsz-e rám?

Dante

VOLT EGYSZER EGY SZERELEM

Elmentél tőlem kedvesem,

S én hagytam, menj csak el.

Hiába lett volna minden,

Ki menni akar hagyni kell.

Mosolygott hozzá két szemem,

De mögé más senki nem néz.

Játszani a közömbös embert,

Most látom milyen nehéz.

Ha most valaki megkérdezné

tőlem, mit jelentesz nekem,

Büszkeségemben azt felelném

Semmit, csak egy elmúlt szerelem

Elmegyünk egymás mellett,

A két szemed rám nevet

Kacagva köszönök én is,

De hangom egy kicsit megremeg.

Mosolygok az utcán sokáig,

De aztán ahogy befordulok,

Fáradtan szememhez nyúlok

És egy könnycseppet szétmorzsolok.

A MAGÁNY

Amikor egyedül vacsorázol

És magaddal bújócskát játszol

És otthonról hazamennél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod

És eluntad végleg a harcot

Mert tudod, hogy sohase nyertél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak

Hogy nem vagy egyedül

Hogy más is ugyanúgy magányos

És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk

Hogy sokan vagyunk egyedül

A magány, az nem az, ami körülvesz

Hanem az, ami hiányzik - itt belül

Mikor az évek már összefolynak

És nem jelent semmit a holnap

És magadtól fel se kelnél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem,

hanem amit egy életen át hordunk

mosolyogva, csendesen...

Wass Albert

MIÉRT?

Miért kell nekem könnyes szemmel megállni

minden viharvert, árva tölgy előtt,

mért kell nekem az őszi csendre vágyni,

ha minden csalfa álmom összedőlt,

mért kell nekem a dombokat bejárni

s bujkálni mint az üldözött gonosz,

mért kell nekem a hegytetőre állni

mikor az orkán fákat ostoroz.

Mért kell nekem elvágyni messze, messze,

bűvös csókkal ha jő az alkonyat,

mért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,

búcsú-szavaktól fátylas hangodat,

és mért kell nekem minden szép emléket

fájó betűkkel a szívembe írni,

mért kell olyan nagyon szeretni téged,

csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?

Mért kell mindig magamban vándorolni,

s imákat mondani valakiért...

Bodnár Éva

A FÁRADT SZÍV PANASZAI

Halkan, most halkan beszélj!

Csak az őrület szül vad hangokat...

Finoman érlelt, lágy szavakkal

öleljen át a pillanat!

Ne mondj semmit, csak nézz rám!

Talán szemed beszédesebb,

és mindent jobban megértek,

ha lelked tükrébe nézhetek.

Túl sok a zaj - belefáradtam.

Símogasd hát a lelkemet!

Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,

ahogy az égett, lüktető sebek.

Gyógyírt keresek, vigasztalást,

szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...

Valamit, amitol újra vonzó lesz

ez a forrongó, vad világ.

Sík Sándor

A LEGNAGYOBB MŰVÉSZET

A legnagyobb művészet tudod, mi?

Derűs szívvel megöregedni…

Pihenni ott, hol tenni vágyol,

Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reményvesztett.

Csendben viselni a keresztet!

Irigység nélkül nézni végig

Mások erős, tevékeny éltit.

Kezedet betenni öledbe

S hagyni, hogy gondod más viselje.

Hol segíteni tudtál régen,

Bevallani nyugodtan, szépen,

Hogy erre most már nincs erőd,

Nem vagy olyan, mint azelőtt.

S járni amellett vidáman,

Istentől rádszabott igában!

De ezt a békét honnan vesszük?

Onnan - ha azt erősen hisszük,

Hogy a teher, mit vinni kell,

Az égi honra készít el.

Ez csak a végső simítás

A régi szíven, semmi más!

Ez old fel minden köteléket,

Ha a világ még fogna téged.

Az Úr nem szűnik meg tanítani.

Azért kell sok harcot vívni

Idősen is, míg csendesen

A szív az Úrban megpihen,

S kész vagy az Ő kezéből venni:

Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi!

Váci Mihály

MIT ELRONTOTTAM

Már nem segít az utazás sem.

Mindenütt te jössz vélem szembe.

Jajonghatok körül a Földön:

- mindenütt te furódsz szívembe.

Belém ivódtál - édes sírás!

Eső ivódik így a földbe.

Ha mag fogan bennem: - te táplálsz.

S ha gondolat: - Te vagy a zöldje.

Ahogy sors íródik tenyérre,

- arcomra Te úgy rajzolódtál,

járok fényeddel világítva

a Föld körül - ahogy a Hold jár.

Wass Albert: Te és az Isten

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.

Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán.

Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát.

Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.

Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van.

Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog.Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.