Mivel ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, fölmagasztalom, mert ismeri nevemet! Ha segítségül hív engem, meghallgatom őt. Vele vagyok nyomorúságában, megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg, és megmutatom neki szabadításomat. (Zsoltárok 91,14-16)

Őrizlek

Így nem őrizte kincseit a gazdag,
nyár illatát busongó, szőke kazlak,
nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,
sok tudományát vén zsugori bölcs -
mint téged rejtelek, őrizlek én,
mindent, mi tiéd volt és most enyém:
papírlapot, melyen kezed nyoma,
pillantásod, mely rólam szállt tova,
egy mondatot amely tetszett neked,
dallamocskát, mit dúdoltam veled,
egy virágot, melyhez hozzáért arcod,
mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,
s még mennyi mindent. Oly szegény a szó
mondani, írni, mily boldogító,
hogy kincsem van, és ez a kincs te vagy,
hogy áradó örömöm titka vagy,
s mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok, mérhetetlenül.

Másként

Sok mindent másként kellett volna.
Bárcsak az idő megfordulna
s kezdeni lehetne mindent, újra.
Élni tudni és élni merni,
néha járatlan úton menni,
nem csak rohanni, meg-megállni
azt, ami szép, körülcsodálni.
Nem szégyelni a gyengeséget,
meghallani ha hívnak, kérnek,
jobban bízni, jobban szeretni,
szeretteink kedvét keresni.
Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet
rossz napjaiban is hinni a szerelmet
többet gondolni rá, mit érez a másik,
szeretet tüzével fűteni, ha fázik.
Élhettem volna így is én.
Újra kezdeni nincs remény,
de amennyi időm hátravan
ebben a felemás világban,
hadd élhessem meg tiszta szívvel,
csendes örömök árnyékában.

(Moretti Gemma)

„VOLT PEDIG EGY BETEG EMBER, LÁZÁR, BETÁNIÁBÓL…” (János 11,1)

Mielőtt továbbmennénk Lázár feltámasztásának történetétől, van még további két leckénk. A negyedik lecke a teljes hitről szól. Amikor valaki meghal és eltemetik, akkor ez már eléggé „végleges” dolog. Ahhoz, hogy ilyen helyzetben hinni tudjunk Istenben, radikális hit kell. Eddig a pillanatig Mártának csupán „bárcsak” hite volt. „Bárcsak itt lettél volna, Uram, akkor nem halt volna meg a testvérem” (János 11:21 NKJV). Aztán lassan kezdte megérteni mire képes Jézus, és tovább tudott lépni a „de most is” hitre. Ekkor mondta Jézusnak: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten” (János 11:22). A radikális hit azt mondja: „Uram, hiszem, hogy a jövőm nagyszerűbb lehet, mint a múltam, tudom, hogy te meg tudod változtatni ezt a helyzetet, és ki tudod ragadni a győzelmet a vereség torkából, tudom, hogy számodra semmi sem nehéz.” A radikális hit radikális körülményekkel szembenézve radikális eredményeket fog hozni. Az ötödik lecke a helyreállításról szól. „A nővérei megüzenték Jézusnak: »Uram, íme, akit szeretsz, beteg.« … azután így szólt tanítványaihoz: »Menjünk ismét Júdeába!«” (János 11:3,7). Sohasem tudhatod meg, mire képes Isten, amíg be nem hívod őt a helyzetedbe. Ő vissza tudja adni neked, amit szerettél és elvesztettél. Ő helyre tudja állítani, amit az élet elvett tőled, sőt még többet is tud tenni! Még nem túl késő. Küldj Jézusért! Nem számít, milyen rossz helyzetben vagy, imádkozz így: „De most is tudom, Uram, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”

FÉL SZÍVVEL – TELJES SZÍVVEL

A Biblia egyik sajátossága, hogy a való életből merít. Amikor népek, emberek életét írja le, magunkra ismerhetünk. Annyira életközeliek ezek a leírások, nem avultak el, sokat tanulhatunk belőlük.

„Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de nem teljes szívvel.” (Prot. Ford.) „És kedves dolgot cselekedett az Úr előtt, de nem tiszta szívből” (Károli-ford. 2Krón 25, 2.).
Ezt a mondatot Amacjá (Amásia) királyról olvassuk. Júda királya volt, aki 25 éves korában kezdett uralkodni, és 29 esztendőn át uralkodott. Hányatott életét már az Ige szavai is elárulják: volt benne sok jóakarat, de nagy akadályt jelentett a saját elgondolása. Még amikor Istennek kedves dolgot cselekedett, akkor sem tette azt teljes szívvel. Pedig az Ige világosan mondja: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” (5Móz 6, 5.)

„Megtaláltok Engem, ha kerestek, és teljes szívvel folyamodtok Hozzám” (Jer 29, 13.).
Persze az ördög is jól tudja, hogy minden a teljes szívből való Isten-keresésen múlik, ezért mindent elkövet, ha már az Úré vagy, ha már nem tud valamitől visszatartani, akkor legalább annyit el akar érni, hogy ne teljes szívedből tegyed, amit teszel. Ezzel már meg is rontotta az életedet, megrontotta az örömödet, tönkretette a használhatóságodat. Követed az Urat, de nem teljes szívből. Fabatkát sem ér az életed, nem tesz bizonyságot Krisztus hatalmáról a félszívű keresztyén.
Ennek a királynak az élete is erről beszél. Sok mindent tett, volt győzelme is az ellenségei felett, de a félszívű ember félszívűségéhez tartozik, hogy még az elvett jót sem Istennek köszönte meg, hanem a bálványokhoz fordult. Életének csúfos vége lett, összeesküdtek ellene és megölték.
A félszívű ember mindenki előtt utálatos. A világ sem tudja használni. Nemcsak mások előtt nincs tekintélye, az ilyen ember önmaga szemébe sem tud nézni, nem tudja becsülni önmagát. Megalkuvó, gyáva, alkalmazkodó, köpönyegforgató, szélkakas módjára táncol.
Való tény, hogy minden bűn önmagában hordja büntetését. Így van ez a félszívű emberrel is. Legnagyobb baja, hogy magatartása, lénye tartozéka lesz kétszínű jelleme.
Te milyen ember vagy? Isten szemében nem kedves a félszívű ember.
A feltámadott Jézus Krisztus ezt üzente a laodiceai gyülekezetnek: „Tudom a te cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem hév, bár hideg volnál vagy hév, vagy hév, így, mivel langymeleg vagy, sem hideg, sem hév: kiköplek a számból.” (Jel 3, 15-16.)
A félszívű ember a saját veszedelmébe rohan, nem látja be bűnét, nem látja a nagy veszélyt, amelyben ő, jövője és egész élete forog. Önfejű és makacs. Legtöbbször csak egy gondja van, hogy önmagát és útját igazolja.
Isten az egész szívedet kéri, az egész életedet és bűneidet is mind. Jézus Krisztus a kereszten egészen odaadta magát a halálba, egészen megváltott téged, egész üdvösséget ad, egész életet kér cserébe.
Mindent vagy semmit.
A világ tele van félszívű keresztyénekkel, ezeket megveti a világ, őket emlegeti elrettentő példaként. Sajnos, ezek alapján alkot véleményt, amikor megveti a keresztyénséget, és kipellengérezi a hívőket. Hogyha te is ilyen vagy, akkor téged is terhel a felelősség. Inkább lépj vissza, inkább ki se nyissad a szádat, inkább ne is vedd ajkadra Jézus drága nevét, mintsem hogy félszívvel kövessed Őt.
Ez a félszívűség azt jelenti, hogy ajkunkkal valljuk Jézust, az életünkkel pedig megtagadjuk Őt. Kifelé kedvező látszatot szeretnénk kelteni, de a valóságot elrejtjük, mert az egészen más. Azt jelenti, hogy „szájkeresztyének” vagyunk. Megvan a kegyesség formája, de megtagadjuk annak erejét. Minden csak üres látszat igazi tartalom nélkül. Tudom, hogy akire ráillik ez a leírás, az nem boldog. A maga erejéből sosem lesz képes megváltozni, éppen ezért örömmel hirdetem, hogy a félszívű ember számára is van kegyelem és szabadulás Krisztus által.
Ebben az esetben is ugyanaz a megtérés útja. Jöjj igazi bűnbánatban a kereszthez, tekints fel arra, aki ott érted szenvedett! Valld meg Neki, hogy félszívű vagy, hogy utálod magadat! Kérjed Őt, adjon neked tiszta szívet, egész szívet, Krisztus szeretetében égő új szívet!
Ahogyan az énekíró elmondta egyszer szíve hő vágyát:

„Új szívet adj, Uram, énnekem,
Új szívet adj, én Istenem,
Amely csupán csak teérted ég,
Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,
Mely, Jézusom, te lakhelyed,
Hol egyedül a te hangod szól,
Mely véled van tele, csak véled van tele.

Jézus, a te gyógyító kezed
Megfogta már a szívemet,
Én is tudom, bűntelen leszek
Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.”

Adja meg ezt Isten neked is, kedves Olvasóm!

(Ungár Aladár)

Az újszülött természetrajza Siklós József könyvéből (részlet) Születés nélkül nincs élet! „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát. – Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondtam néked: Szükség néktek újonnan születnetek”. (János 3,3;6;7.) A születés az élet kapuja. Amíg az ember valamely földi ország területén meg nem született, addig annak az országnak nem állampolgára. Sehol nem tartják nyilván, nem élvez jogokat, nem terhelik kötelezettségek. Mindezek a születés pillanatával kezdődnek meg. Így van ez Isten országával is. Csakhogy annak polgárává nem lehetünk testi születés által. Isten Igéje arra tanít, s az emberiség történelme is arról győz meg, hogy az egész emberi nemzetség egyetemlegesen, kivétel nélkül a bűn uralma alatt áll, Istentől elszakadt állapotban van – Istentől, az élet forrásától elszakadni, pedig annyi, mint szellemi értelemben a halál állapotába zuhanni. „Az a neved, hogy élsz, és halott vagy!” – Isten felől nézve ez az egész emberi nemzetség életének összefoglaló, jellemző címfelirata. Ilyen értelemben mindnyájan Istentől elszakadt, hiábavaló életet örököltünk szüleinktől, és ugyanilyent hagyunk örökségül gyermekeinkre a testi születés útján. Ezért mondja Jézus Krisztus: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Amint testi születés nélkül nem lehetünk egy földi ország polgáraivá, úgy a Szent Lélektől való újjászületés nélkül nem léphetünk be az Isten országába. Ezt a felülről való újjászületést nem pótolhatja semmiféle vallásos gyakorlat, hittani ismeret, jócselekedetek buzgó gyakorlása. Az ily módon vallásos-egyházias ember ezek alapján pusztán templomát, egyházát látja meg, Isten országát viszont nem láthatja meg! Isten nem kíván lehetetlent. Ha kijelenti, hogy az újjászületés szükséges, akkor az nyilván lehetséges is. Lehetséges, mert Ő lehetővé teszi! Elvégzi Szentlelke, és Igéje által. „A szél fú, ahova akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnét jő, és hová megy. Így van mindenki, aki Lélektől született.” (János 3:8). „Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Istennek élő és maradandó beszéde által.” (1Péter 1,23). Isten Szentlelke váratlanul ellenállhatatlan erővel körülvesz egy embert – Isten Igéje, mint termékeny mag a szívbe hull -, és megtörténik a felülről, újonnan való születés, mely olyan gyökeres változást jelent az ember életében, hogy utána a „régiek elmúltak, ímé újjá lett minden”! A névleges keresztyének között annyira jelentését vesztett keresztség, (bemerítkezés), az „újjászületés fürdője”. Valójában az óember halálát, a régi én „vízbefulladását” jelenti. Az ilyen értelemben felfogott bemerítkezésről mondja Jézus: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába”. Bemerített voltunk, akkor nyeri el igazi értelmét, ha Isten Szentlelke, és Igéje elvégzi bennünk azt, amit a bemerítés csupán jelképesen ábrázol ki. Az újjászületés következtében az embernek megváltozik a lelki világa, gondolkodás módja, viselkedése, érdeklődési köre: Istenhez, emberekhez, családjához, munkatársaihoz, ellenségeihez való viszonya, beszédmodora, szabadidejének felhasználása, és így tovább. Minden születés vérrel, és szenvedéssel jár. Az én megszületésem nagy fájdalomba, és vérbe került. Mérhetetlen szenvedés, és keresztről hulló drága vér áll az újjászületés hátterében is. Ingyen kegyelemből, Istentől azért nyerhetek új életet, mert régi életem minden bűnéért elszenvedte Valaki a méltán megérdemelt, igazságos ítéletet. A Golgota véres keresztjén átszegzett tagokkal, iszonyú kínoktól elgyötörten, fájdalomtól cserepes ajkával az Atyától, számunkra bocsánatot esdekelve szenved az egyetlen Ártatlan, az egyetlen Igaz. Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, az ÚR mindnyájunk vétkét Őreá vetette. Vérhullás közepette történik újjászületésed: bűneiddel megérkezel a Golgotához, hittel borulsz le a kereszt tövébe. Bűnös szívedre hull a drága vér, és hangzik feléd az Evangyélium, a kegyelem örömüzenete: „Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől!” (1János 1,7) A születés ténye körül nem képzelhető el semmiféle bizonytalanság. Ha valakinek eszébe jutna egy embertől ilyent kérdezni: ”vajon megszülettél-e?” –mindent el lehet képzelni, csak efféle bizonytalankodó válaszokat nem: „Talán…, valószínűleg…., azt hiszem…, bár egészen bizonyos nem vagyok benne…, nincs kizárva, de hiszen azt biztosan nem lehet tudni…” – A születés nem elmosódó, hanem határozott kiindulópont. Így van ez a Szentlélek által történő újjászületés esetében is. Ha bizonytalanságban vagy benne: rendszerint még az időpontja is felejthetetlenné válik (bár nyilván nem ez a döntő), és az újjászületés ténye életedet két élesen elkülönülő, egymással ellentétes részre osztja: „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életre.” (1János 3,14.). Az is nyilvánvaló, hogy a születés kezdet. Senki nem mondhatja: „1925-ben születtem ugyan, de azt megelőzően is éveken át, éltem már a földön, tehát születésem nem is olyan nagyon jelentős esemény az életemben.”. Lelki értelemben sem lehet így beszélni. Aki valóban újjászületett, sosem fogja azt mondani: „Újjászületésem előtt is mindig hívő voltam, igaz ember voltam, Istennel való kapcsolatom mindig is rendezett volt, mióta az eszemet tudom.” Pál apostol így értelmezi saját újjászületését: „Krisztus Jézusban dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. Jóllehet énnekem test szerint is van miben bizakodnom. Ha valaki más úgy véli, hogy testben bizakodhat, én sokkal inkább. Körülmetéltek nyolcad napon. Izrael nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, héberek közül való héber, törvény tekintetében farizeus, - a törvény által követelt igazság tekintetében feddhetetlen voltam”. (Mintha ma így szólna valaki: nyolcnapos koromban megkereszteltek, ősi református családból származom. Debrecenből valók vagyunk, presbiter, sőt lelkész-őseim is voltak. Gyerekkorom óta tudok minden zsoltár éneket, becsületese, erkölcsös életet élek. Rendőrséggel soha bajom nem volt, nem öltem, és nem loptam, nem iszom, és nem kártyázom…) „De én mindezt, ami nékem nyereség volt – folytatja Pál -, a Krisztusért kárnak ítélem. Sőt, ezen felül most is kárnak és szemétnek ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó nagyságáért. Őérette mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek.  Hogy a Krisztust megnyerjem, és Őbenne olyannak találtassam, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből. Hanem van igazságom a Krisztusban való hit által.” (Filippi 3,3-9) Ha ugyanis mindig jó ember, igaz ember, Isten barátja, és engedelmes gyermeke voltál, természetednél fogva, s a magad erejéből is. Miért kellett akkor Isten Fiának érted szenvednie, véreznie, és meghalnia? Az újjászületett ember tudja: nincs semmi „saját igazsága”, nincs mivel dicsekednie Isten előtt. Új életét csupán Megváltó Krisztusának köszönheti. A Vele való találkozás lezárja az élet Isten nélkül való korszakát, és megnyitja a tudatosan, és hálás örömmel vállalt Isten-gyermekség korszakát.

Minden újjászületett élet a kereszt tövénél fakad.

Csoóri Sándor: ANYÁM SZAVAI

Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.

Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.

Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.

Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.

Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilus tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.

Emberré lett, hogy emberré lehess...