Csak annyit kérek, engedd meg nekem,
hogy megmaradjon a gyerekszemem,
hogy lássalak, amerre járok,
feléd nevessek, mint a virágok,
s mikor elér a nagysötétű este,
kapaszkodni tudjak a te két kezedbe
úgy, mint az ősi, mohos törzsű fák
próbálják fogni bütykös ágaikkal
az elhanyatló nappal sugarát.
(Szent-Gály Kata: Naplemente)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése