2010. február 8., hétfő

„Ne tévelyegjetek, Istent nem lehet megcsúfolni.
Amit az ember vet, azt aratja majd" (Galata 6,7).


A Titanic 1912-ben bekövetkezett elsüllyedése az emberiség egyik legnagyobb hajókatasztrófái közé tartozik. Mivel akkor sok híres milliomos tartózkodott milliókat érő gyémántjaikkal és más drágaságaikkal együtt a fedélzeten, hatalmas kincsek süllyedtek a tengerbe. Közismert, hogy mekkora volt az istenkáromlásuk. A hajót elsüllyedhetetlennek tartották, ezért nem vittek magukkal elegendő mentőcsónakot a fedélzeten tartózkodó 2224 utas számára. A hajó oldalára ezeket az istenkáromló jelszavakat írták: „Nincs Isten" és „Krisztus sem tud minket elsüllyeszteni". Amikor azután a hajó 1912. április 14-ről 15-re virradó éjszaka Újfundland partjaitól mintegy 800 kilométernyire délre jéghegynek ütközött, a hajón tovább folyt a bűnös dáridó. Nem akarták elhinni, hogy az elsüllyedhetetlennek számító hajó mégis elsüllyedhet. Az utasokat sem akarták nyugtalanítani. Egy evangéliumi prédikátor hitehagyott fia volt az extravagáns fedélzeti zenekar karmestere, amely éjjel-nappal gondoskodott a gazdag vendégek táncáról és hangulatáról. Csak amikor a hajó süllyedni kezdett, akkor gondoltak a halállal szembe nézve Istenre, és a karmester ezt az éneket vezényelte: „Hadd menjek, Istenem, mindig feléd!" 1912. április 12-én indult el a „Titanic" első útjára a „Kék szalag", az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó trófea megszerzésére az angol Southhampton városának kikötőjéből. Az öntelt kapitány a figyelmeztetések ellenére az úgynevezett nyári útvonalat választotta, amelyen a többi hajó az erre az évszakra jellemző erős jéghegyveszély miatt nem járt. Az elsüllyedésig eltelt öt nap során távírón más hajók is óva intették a Titanicot a jéghegyektől. De: „hiszen a Titanic elsüllyedhetetlen", miért kellene hallgatni a figyelmeztetésekre? „Hiszen nincs Isten", miért kellene katasztrófától félni? Amikor a Titanic a jéghegynek ütközött, a jéghegy éles felső széle hosszában felhasította a hajó alsó részét, úgyhogy a víztömeg rettenetes erővel áradt be a hajóba. Csak mivel a hajó nagyon nagy volt (269 méter hosszú), azért tartott néhány órán át, míg elsüllyedt. Mindössze 707 embert tudtak megmenteni, 1517 utas és a személyzet azonban életét vesztette. Ez a katasztrófa mindenkit mélyen megrázott, és a világ sajtójának hónapokra (és évekre, évtizedekre) elegendő címsort adott – de a bűnbánat most sem jelentkezett.
Mindannyian tudjuk, milyen bűnös világban élünk jelenleg. A bűnbánat helyett, és ahelyett, hogy elgondolkodnának azon, miért is süllyedt el akkor ez a hatalmas hajó, tudományos kedvtelésnek hódolnak azzal, hogy az elsüllyedt hajót felkutassák és kiemeljék. Minél jobban benne járunk az utolsó időkben, annál nyilvánvalóbbá lesz az elbukott ember bűne. A Jelenések 9,20-21 és 16,9.11 szerint az emberek nem tartanak többé bűnbánatot. Még ha valaki vissza is jönne a halottak közül, annak sem hinnének (Lk 16,31). Néhány mélyebben gondolkodó lélek a „Titanic" elsüllyedésében az akkori, császárok és királyok vezetése alatt álló politikai világ pusztulásának előhírnökét látta. Ez be is következett a borzalmas első világháború által, amely Európa keresztyén kultúrtársadalmát a mélységbe taszította. Ma a világot ismét egy világháború réme fenyegeti – de az emberek nem tanúsítanak bűnbánatot. Ebben mutatkozik meg, hogy a mai nemzedék ugyanolyan istentelen, mint az akkori nemzedék volt. „Ne tévelyegjetek, Istent nem lehet megcsúfolni. Amit az ember vet, azt aratja majd!"