2012. június 9., szombat



Az újszülött természetrajza
Siklós József könyvéből (részlet)


Születés nélkül nincs élet!

„Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát. – Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondtam néked: Szükség néktek újonnan születnetek”. (János 3,3;6;7.)

A születés az élet kapuja. Amíg az ember valamely földi ország területén meg nem született, addig annak az országnak nem állampolgára. Sehol nem tartják nyilván, nem élvez jogokat, nem terhelik kötelezettségek. Mindezek a születés pillanatával kezdődnek meg.
Így van ez Isten országával is. Csakhogy annak polgárává nem lehetünk testi születés által.
Isten Igéje arra tanít, s az emberiség történelme is arról győz meg, hogy az egész emberi nemzetség egyetemlegesen, kivétel nélkül a bűn uralma alatt áll, Istentől elszakadt állapotban van – Istentől, az élet forrásától elszakadni, pedig annyi, mint szellemi értelemben a halál állapotába zuhanni. „Az a neved, hogy élsz, és halott vagy!” – Isten felől nézve ez az egész emberi nemzetség életének összefoglaló, jellemző címfelirata. Ilyen értelemben mindnyájan Istentől elszakadt, hiábavaló életet örököltünk szüleinktől, és ugyanilyent hagyunk örökségül gyermekeinkre a testi születés útján.
Ezért mondja Jézus Krisztus: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Amint testi születés nélkül nem lehetünk egy földi ország polgáraivá, úgy a Szent Lélektől való újjászületés nélkül nem léphetünk be az Isten országába. Ezt a felülről való újjászületést nem pótolhatja semmiféle vallásos gyakorlat, hittani ismeret, jócselekedetek buzgó gyakorlása. Az ily módon vallásos-egyházias ember ezek alapján pusztán templomát, egyházát látja meg, Isten országát viszont nem láthatja meg!
Isten nem kíván lehetetlent. Ha kijelenti, hogy az újjászületés szükséges, akkor az nyilván lehetséges is. Lehetséges, mert Ő lehetővé teszi! Elvégzi Szentlelke, és Igéje által. „A szél fú, ahova akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnét jő, és hová megy. Így van mindenki, aki Lélektől született.” (János 3:8). „Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Istennek élő és maradandó beszéde által.” (1Péter 1,23).
Isten Szentlelke váratlanul ellenállhatatlan erővel körülvesz egy embert – Isten Igéje, mint termékeny mag a szívbe hull -, és megtörténik a felülről, újonnan való születés, mely olyan gyökeres változást jelent az ember életében, hogy utána a „régiek elmúltak, ímé újjá lett minden”! A névleges keresztyének között annyira jelentését vesztett keresztség, (bemerítkezés), az „újjászületés fürdője”. Valójában az óember halálát, a régi én „vízbefulladását” jelenti. Az ilyen értelemben felfogott bemerítkezésről mondja Jézus: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába”. Bemerített voltunk, akkor nyeri el igazi értelmét, ha Isten Szentlelke, és Igéje elvégzi bennünk azt, amit a bemerítés csupán jelképesen ábrázol ki.
Az újjászületés következtében az embernek megváltozik a lelki világa, gondolkodás módja, viselkedése, érdeklődési köre: Istenhez, emberekhez, családjához, munkatársaihoz, ellenségeihez való viszonya, beszédmodora, szabadidejének felhasználása, és így tovább.
Minden születés vérrel, és szenvedéssel jár. Az én megszületésem nagy fájdalomba, és vérbe került. Mérhetetlen szenvedés, és keresztről hulló drága vér áll az újjászületés hátterében is. Ingyen kegyelemből, Istentől azért nyerhetek új életet, mert régi életem minden bűnéért elszenvedte Valaki a méltán megérdemelt, igazságos ítéletet. A Golgota véres keresztjén átszegzett tagokkal, iszonyú kínoktól elgyötörten, fájdalomtól cserepes ajkával az Atyától, számunkra bocsánatot esdekelve szenved az egyetlen Ártatlan, az egyetlen Igaz. Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, az ÚR mindnyájunk vétkét Őreá vetette. Vérhullás közepette történik újjászületésed: bűneiddel megérkezel a Golgotához, hittel borulsz le a kereszt tövébe. Bűnös szívedre hull a drága vér, és hangzik feléd az Evangyélium, a kegyelem örömüzenete: „Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől!” (1János 1,7)
A születés ténye körül nem képzelhető el semmiféle bizonytalanság. Ha valakinek eszébe jutna egy embertől ilyent kérdezni: ”vajon megszülettél-e?” –mindent el lehet képzelni, csak efféle bizonytalankodó válaszokat nem: „Talán…, valószínűleg…., azt hiszem…, bár egészen bizonyos nem vagyok benne…, nincs kizárva, de hiszen azt biztosan nem lehet tudni…” – A születés nem elmosódó, hanem határozott kiindulópont.
Így van ez a Szentlélek által történő újjászületés esetében is. Ha bizonytalanságban vagy benne: rendszerint még az időpontja is felejthetetlenné válik (bár nyilván nem ez a döntő), és az újjászületés ténye életedet két élesen elkülönülő, egymással ellentétes részre osztja: „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életre.” (1János 3,14.).
Az is nyilvánvaló, hogy a születés kezdet. Senki nem mondhatja: „1925-ben születtem ugyan, de azt megelőzően is éveken át, éltem már a földön, tehát születésem nem is olyan nagyon jelentős esemény az életemben.”. Lelki értelemben sem lehet így beszélni. Aki valóban újjászületett, sosem fogja azt mondani: „Újjászületésem előtt is mindig hívő voltam, igaz ember voltam, Istennel való kapcsolatom mindig is rendezett volt, mióta az eszemet tudom.” Pál apostol így értelmezi saját újjászületését: „Krisztus Jézusban dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. Jóllehet énnekem test szerint is van miben bizakodnom. Ha valaki más úgy véli, hogy testben bizakodhat, én sokkal inkább. Körülmetéltek nyolcad napon. Izrael nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, héberek közül való héber, törvény tekintetében farizeus, - a törvény által követelt igazság tekintetében feddhetetlen voltam”. (Mintha ma így szólna valaki: nyolcnapos koromban megkereszteltek, ősi református családból származom. Debrecenből valók vagyunk, presbiter, sőt lelkész-őseim is voltak. Gyerekkorom óta tudok minden zsoltár éneket, becsületese, erkölcsös életet élek. Rendőrséggel soha bajom nem volt, nem öltem, és nem loptam, nem iszom, és nem kártyázom…) „De én mindezt, ami nékem nyereség volt – folytatja Pál -, a Krisztusért kárnak ítélem. Sőt, ezen felül most is kárnak és szemétnek ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó nagyságáért. Őérette mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek.  Hogy a Krisztust megnyerjem, és Őbenne olyannak találtassam, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből. Hanem van igazságom a Krisztusban való hit által.” (Filippi 3,3-9) Ha ugyanis mindig jó ember, igaz ember, Isten barátja, és engedelmes gyermeke voltál, természetednél fogva, s a magad erejéből is. Miért kellett akkor Isten Fiának érted szenvednie, véreznie, és meghalnia? Az újjászületett ember tudja: nincs semmi „saját igazsága”, nincs mivel dicsekednie Isten előtt. Új életét csupán Megváltó Krisztusának köszönheti. A Vele való találkozás lezárja az élet Isten nélkül való korszakát, és megnyitja a tudatosan, és hálás örömmel vállalt Isten-gyermekség korszakát.
Minden újjászületett élet a kereszt tövénél fakad.