2008. augusztus 28., csütörtök

Sükös Pál
KESKENY ÚT (részlet a regényből)

Ivánból úgy áradt a beszéd, mint tavaszi olvadáskor gátját szakító zuhatag. Maga sem tudta honnan, vagy hogyan? A feltámadt gondolatot valósággal kapkodva kellett kimondani, mert már ott zúgott, tolongott nyomában a többi is. Pehelykönnyűnek érezte magát. Mintha hajóban ülne, melyet széles hömpölygéssel, csodálatosan szép tájak felé ragad a hegyektől lezúgó ára­dat. De látta azt is, hogy nemcsak ő sodortatik, hanem a gyülekezet is vele. Ahogy lenézett a templompadokba, látta, hogy minden szem reátapad. Valósággal isszák, amit mond, mint szomjú föld a májusi esőt. Még az öreg pap is szinte megbűvölten néz a szószék felé, pedig a kényelmetlen fejtartástól majd a nyaka szakad. Érez is az abból most valamit, amikor öreg szíve vadul dobog az izgatott örömtől, amint a Szentlélek drága, zúgó fuvallatát átfújni látja ifjú szolgatársán. A Lélek pedig zúgott tovább. - De nemcsak ennek a reményevezett halásznak az életében, hanem a mienkben is le­hetséges ilyen Jézussal való találkozás. Eljöhet ez a lélegzetállító, döntő pillanat ... Most van itt ez a döntő alkalom. Iván szíve megremegett a saját szavától. Igen! Itt van a döntő pillanat. Jaj! - hasított át szívén az izgalom. - Mit is kellene tenni vagy mondani, hogy el ne szalasszam ezt a találkozást? Itt állt most ő is az Úr előtt, mint egykor a csődbe jutott halász. Igen csődbejutott ha­lásznak érezte magát is. Neki sem sikerült. Az ő hálója, szíve, élete is olyan üres, kifosz­tott, koldusszegény, mint Péteré volt. És Jézus most odaállt ő elé is. A néhány másodpercnyi beszédszünetben szíveket tördelő, sziklasúlyú csend zuhant az emberekre. Mindenki feszülten az izgalomtól, lélegzetét is visszafojtva leste a folytatást. Iván a Bibliára nézett. Mintha lángbetűk csaptak volna ki belőle, egyszerre megvilágosodott előtte minden. "Mert én bűnös ember vagyok, Uram!" S máris ömlött a beszéd tovább. A bűnről, mely meglopja álmainkat. Elrontja életünket. A bűnről, mely elcsábít ugyan, hogy aztán ha áldozattá lettünk, kifosztogassa és halálba űzze az életet. A bűnről, mely miatt vér folyik, és hull a könny. Igézetében összeroppannak milliók, és szertehullnak csa­ládi tűzhelyek. Fiatal életek öröme, álma és jövője miatta válik semmivé. Beszélt a bűnről, amely miatt van koporsó és halál, s amelyen nem segít az iskola, a bot, a börtön, vagy a kemény fogadkozások. Amelyre nincs megoldás. Csak egyetlen egy - jutott eszébe hirtelen Áron pap tanácsa. Jézus! S a prédikátorban most új erővel lobbant a Lélek lángja. Van egy megoldás! Az, amire Péter is eljutott. A bűn terhe alatt leroskadni az Úr elé. A háló, a hal, a kenyér, a holnapi nap Péter számára nem fontos e pillanatban. Csak egy a lényeges. A halálosan sürgető, a halasztha­tatlanul döntő: itt állok, uram, előtted bűnösen, összetörtén, halálraváltan. Jöjj és segíts! Emelj fel, tisztogass meg és oldozz fel engem! Iván azt sem vette észre, hogy már nem is a gyülekezethez beszél az Úrról, hanem Jé­zusnak önmagáról. Egyszerre kitágultak előtte a templomfalak. Nem látta többé az emberi fejeket, a kán­tort, Áron papot. Jézust látta csak, mint egykor Saul láthatta Öt, a damaskusi út porá­ba hullva. És látta magát is, amint lelkében összeroskad a Török Pál bizonyságtételére. Ahogy léha szórakozásokba szédül bele, miközben gyáván tűri, hogy csendőrök ütlegeljék Jézus választottait. Látta újra, amint Juditéknál, a kis padon, tisztátlanságáért eltaszítják. Ahogy Ilona miatt herdálja pénzét, és eltékozolja ifjúi ártatlanságát. Látta magát része­gen henteregni éjszaka, és kínzó lelkiismeret-furdalások között vergődni nappal. Amint a pénzhez nyúl, ami pedig az Úré. Látta magát megsemmisülni az esperes előtt, és egy ször­nyű estén lehajolni az arzénes fioláért. Látta magát ájultan, görcsök között fetrengeni. A műtőasztalon, a kórházi ágyon, amint versenyt futnak semmit nem érő életéért. Úgy látta itt, ezen a szószéken magát, mint a mai kor modern Péterét. S mindezt nemcsak látta, hanem el is mondotta sorba. Nem gondolt többé vele, hogy mit fognak szólni az emberek. Ezek után mi lesz a híre itt? Egyet érzett csupán, hogy most egész romlott szívét, hitvány életét, minden bűnével együtt át kell adni Jézusnak. Semmit sem rejtegetni - mindent meg kell vallani. S ettől a látványtól és vallomástól a meghajszolt életű lelkész szíve megrendült és megutálkozott annyira, hogy ebben a vasárnap délelőtti találkozásban alázatosan odaroskadt ő is a Megváltó lábai elé. Mint egykor Péter a Genezáret tavánál. A gyülekezet megrendülve látta, hogy az idegen pap egyszer csak a szószék mellvédjére roskad, és feltörő zokogással kiáltja bele a megdöbbent templomi csendbe: - Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram. A kis székely falu sokáig nem tudta elfelejteni ezt a vasárnap délelőttöt.
TIED URAM AZ IGAZSÁG,
MIENK PEDIG ORCÁNK PIRULÁSA
Dán 9,7

2008. augusztus 19., kedd

"Amikor Krisztus a földön járt, elérkezett Csíkkarcfalvára is. Ott, ahol Dánfalva egy kőhajításra van, egy bánatos parasztembert vett észre az árok partján. Köszöntötte, s melléje ült pihenni. Megkérdezte, miért búslakodik. - Ne is kérdezd, testvér! - válaszolta a szomorú székely. - Itt mindenki szapora Pityóknak nevez, mert sok gyermeket adott az Isten. De megöl a bánat, mert nincs mit enniük adnom. A föld felett semmi sem terem, amivel bétömjem a tíz éhes szájat. Megesett a szíve Krisztusnak a szegény székelyen, kivett tarisznyájából tíz gumót, és átnyújtotta a nagy szemeket meresztő Pityóknak: - Sok gyermeked Isten áldása, s aki adta, gondot is visel rájuk. Hogy lásd, mennyire így van, vedd ezeket a gumókat, rakd a földbe, kapáld, gondozd. Ha föld felett semmid sincs, majd lesz a föld alatt. Nemcsak családodat, de egész nemzetségedet eltartja majd. Szapora lesz, mint a családod. Pityóknak annyi ideje sem volt, hogy megköszönje az ajándékot és a tanácsot, a vándor eltűnt. Csak a Hargita fölött látott egy sziporkázó szivárványt. Pityók szót fogadott, elrakta a gumókat, kapálta a földjét, és Isten segedelmével ősszel már szép termést takaríthatott be. Eltarthatta vele szép családját. Csíkban azóta is, Isten áldásával, bőven terem a 'mindennapi pityóka'."

Papp Attila:
A pityóka legendája
"AKI EMBERNEK HITVÁNY,
AZ MAGYARNAK ALKALMATLAN"
Tamási Áron

2008. augusztus 9., szombat

Moretti Gemma
Í
GY ÉRKEZTEM
Messziről, nagy kerülővel,
nagyon fáradtan
érkeztem Hozzád.
Kedvemet az idegenek,
közönyösek,véresre megbotozták,
sziszegő, mérges viharok
ostora tépett,
arcomat hideglelős,
zöld fények
fakították
sárgábbra a halálnál.
Így érkeztem
kihűlve, színtelenül,
és most, feléd emelem arcom,
fényt gyűjtök, megmelegszem
szemeid parazsánál.
* * *
M
OST EGY KICSIT...
Most egy kicsit
elhalkult minden;
fákon a lombok friss nesze,
ablakon a zápor permete,
madarak hangja fátyolos lett,
elhallgatott a tücsök-ének.
Most egy kicsit
minden céltalan lett;
a "valami szépre váró"
reggeli ébredések,
a felhőket figyelni,
hisz te is ezeket nézed,
szél tenyerébe temetni arcom,
mert a hűvösét te is érzed.
Most egy kicsit
minden megfakult;
fölöttem félig-nyílt szemmel
közömbös csillagok,
sápadt és gyorsan tünő a holdkaréj,
s alig fényesebbek a nappalok,
nincs kedvük tündökölni.
Te nem vagy itt.

2008. augusztus 5., kedd

Mirko Feesche
SZERETET
Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!
Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.
Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.
S láttam fekete, fénye vesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,
és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek!
Fordította: Túrmezei Erzsébet

2008. augusztus 3., vasárnap

Pilinszky János
MAGAMHOZ

Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt
ha sistergve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

2008. augusztus 2., szombat


Bella István
KELL, HOGY LEGYEN
Kell,
hogy legyen egy szem,
akiben
megláthatom magam.
Kell,
hogy legyen egy kéz,
akivel
ketten vagyok magam.
Kell,
hogy legyen egy száj,
akinek
elmondhatom, vagyok.
Kell,
hogy legyen egy szó,
akiért
Ének, nem én vagyok.
Falu Tamás
IMÁDSÁG ELŐRE
Én istenem, ha egyszer felkelek,
S nyugodt szívű és békés bölcs leszek,
Ha azt érzem, hogy nem fáj semmi sem,
S imára hullik lázadó hitem...
Ha célnak látok csendes négy falat,
S egésznek érzem, ami fél maradt,
Ha csak ülök a fehér ház előtt,
S lehull lelkemről, mi reája nőtt;
Ha messzeségek karja el nem ér,
És szívem múltak díványán henyél;
Ha könnyem nem lesz, s nem lesz sóhajom,
Csak békességgel megrakott hajóm...
Én istenem, tekints le majd reám,
S most halld meg, mintha akkor mondanám:
Ha már elvetted ifjúságomat,
Ha vágyam nincs már, tüzem lelohadt,
Ha rámfújtál és lángom kialudt,
Fújd szét, uram, a megmaradt hamut!