2008. augusztus 28., csütörtök

Sükös Pál
KESKENY ÚT (részlet a regényből)

Ivánból úgy áradt a beszéd, mint tavaszi olvadáskor gátját szakító zuhatag. Maga sem tudta honnan, vagy hogyan? A feltámadt gondolatot valósággal kapkodva kellett kimondani, mert már ott zúgott, tolongott nyomában a többi is. Pehelykönnyűnek érezte magát. Mintha hajóban ülne, melyet széles hömpölygéssel, csodálatosan szép tájak felé ragad a hegyektől lezúgó ára­dat. De látta azt is, hogy nemcsak ő sodortatik, hanem a gyülekezet is vele. Ahogy lenézett a templompadokba, látta, hogy minden szem reátapad. Valósággal isszák, amit mond, mint szomjú föld a májusi esőt. Még az öreg pap is szinte megbűvölten néz a szószék felé, pedig a kényelmetlen fejtartástól majd a nyaka szakad. Érez is az abból most valamit, amikor öreg szíve vadul dobog az izgatott örömtől, amint a Szentlélek drága, zúgó fuvallatát átfújni látja ifjú szolgatársán. A Lélek pedig zúgott tovább. - De nemcsak ennek a reményevezett halásznak az életében, hanem a mienkben is le­hetséges ilyen Jézussal való találkozás. Eljöhet ez a lélegzetállító, döntő pillanat ... Most van itt ez a döntő alkalom. Iván szíve megremegett a saját szavától. Igen! Itt van a döntő pillanat. Jaj! - hasított át szívén az izgalom. - Mit is kellene tenni vagy mondani, hogy el ne szalasszam ezt a találkozást? Itt állt most ő is az Úr előtt, mint egykor a csődbe jutott halász. Igen csődbejutott ha­lásznak érezte magát is. Neki sem sikerült. Az ő hálója, szíve, élete is olyan üres, kifosz­tott, koldusszegény, mint Péteré volt. És Jézus most odaállt ő elé is. A néhány másodpercnyi beszédszünetben szíveket tördelő, sziklasúlyú csend zuhant az emberekre. Mindenki feszülten az izgalomtól, lélegzetét is visszafojtva leste a folytatást. Iván a Bibliára nézett. Mintha lángbetűk csaptak volna ki belőle, egyszerre megvilágosodott előtte minden. "Mert én bűnös ember vagyok, Uram!" S máris ömlött a beszéd tovább. A bűnről, mely meglopja álmainkat. Elrontja életünket. A bűnről, mely elcsábít ugyan, hogy aztán ha áldozattá lettünk, kifosztogassa és halálba űzze az életet. A bűnről, mely miatt vér folyik, és hull a könny. Igézetében összeroppannak milliók, és szertehullnak csa­ládi tűzhelyek. Fiatal életek öröme, álma és jövője miatta válik semmivé. Beszélt a bűnről, amely miatt van koporsó és halál, s amelyen nem segít az iskola, a bot, a börtön, vagy a kemény fogadkozások. Amelyre nincs megoldás. Csak egyetlen egy - jutott eszébe hirtelen Áron pap tanácsa. Jézus! S a prédikátorban most új erővel lobbant a Lélek lángja. Van egy megoldás! Az, amire Péter is eljutott. A bűn terhe alatt leroskadni az Úr elé. A háló, a hal, a kenyér, a holnapi nap Péter számára nem fontos e pillanatban. Csak egy a lényeges. A halálosan sürgető, a halasztha­tatlanul döntő: itt állok, uram, előtted bűnösen, összetörtén, halálraváltan. Jöjj és segíts! Emelj fel, tisztogass meg és oldozz fel engem! Iván azt sem vette észre, hogy már nem is a gyülekezethez beszél az Úrról, hanem Jé­zusnak önmagáról. Egyszerre kitágultak előtte a templomfalak. Nem látta többé az emberi fejeket, a kán­tort, Áron papot. Jézust látta csak, mint egykor Saul láthatta Öt, a damaskusi út porá­ba hullva. És látta magát is, amint lelkében összeroskad a Török Pál bizonyságtételére. Ahogy léha szórakozásokba szédül bele, miközben gyáván tűri, hogy csendőrök ütlegeljék Jézus választottait. Látta újra, amint Juditéknál, a kis padon, tisztátlanságáért eltaszítják. Ahogy Ilona miatt herdálja pénzét, és eltékozolja ifjúi ártatlanságát. Látta magát része­gen henteregni éjszaka, és kínzó lelkiismeret-furdalások között vergődni nappal. Amint a pénzhez nyúl, ami pedig az Úré. Látta magát megsemmisülni az esperes előtt, és egy ször­nyű estén lehajolni az arzénes fioláért. Látta magát ájultan, görcsök között fetrengeni. A műtőasztalon, a kórházi ágyon, amint versenyt futnak semmit nem érő életéért. Úgy látta itt, ezen a szószéken magát, mint a mai kor modern Péterét. S mindezt nemcsak látta, hanem el is mondotta sorba. Nem gondolt többé vele, hogy mit fognak szólni az emberek. Ezek után mi lesz a híre itt? Egyet érzett csupán, hogy most egész romlott szívét, hitvány életét, minden bűnével együtt át kell adni Jézusnak. Semmit sem rejtegetni - mindent meg kell vallani. S ettől a látványtól és vallomástól a meghajszolt életű lelkész szíve megrendült és megutálkozott annyira, hogy ebben a vasárnap délelőtti találkozásban alázatosan odaroskadt ő is a Megváltó lábai elé. Mint egykor Péter a Genezáret tavánál. A gyülekezet megrendülve látta, hogy az idegen pap egyszer csak a szószék mellvédjére roskad, és feltörő zokogással kiáltja bele a megdöbbent templomi csendbe: - Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram. A kis székely falu sokáig nem tudta elfelejteni ezt a vasárnap délelőttöt.

2 megjegyzés:

Péter bácsi írta...

Jó az idézet!Kellemes hétvégét!

péterbácsiblogja írta...

Kedves Barátom!Blogversenyt hírdetek az oldalamon, amire mindenkit szeretettel várok, értékes nyereményekkel!Üdv. Péterbácsi