2011. augusztus 23., kedd

„Azért élünk, hogy megmutassuk Istent másoknak, hogy kinyilvánítsuk az Ő dicsőségét. Vászonként szolgálunk az ecsetvonásaihoz, papírként a tollához, termőföldként a magvaihoz, pillantásnyi mozaikok vagyunk arcképéből... Ő teszi különlegessé a megszokottat, azzal, hogy a konyhai mosogatót szentéllyé, a büfét gyülekezeti házzá, és a 8-tól 4-ig tartó munkanapot lelki kalanddá teszi... Amikor erősségeiddel Teremtődet dicsőíted... ez hirtelen megédesíti a napodat." (Max Lucado)

2011. augusztus 12., péntek

"Mert miképpen a fáról, azonképpen az emberről sem tudsz semmit, ha életét szétszakítod folyamatában, ha változásaira darabolod. A fa nem mag, nem vessző, hajlékony törzs, majd végül kiszáradt rönk. Nem kell részekre bontani ahhoz, hogy megismerd. A fa az az erő, amely lassan magába öleli az eget. ... Isten a világra hoz, nagyra növeszt, aztán sorjában vágyakkal, megbánásokkal, örömökkel és szenvedésekkel, haragokkal és megbocsátásokkal ajándékoz meg, s végül magához szólít. De te eközben nem vagy sem az a bizonyos iskolás gyerek, sem az a hitvestárs, sem az az aggastyán. Hanem az vagy, aki beteljesedik. És ha fel tudod ismerni, hogy az olajfa törzséhez jól odanőtt szélrázta ág vagy, akkor az örökkévalóságot fogod ízlelni változásaidban. És körülötted minden örökkévalóvá lesz. Minden, a daloló forrás, amely enyhíteni tudta atyáid szomját, a szemek csillogása, amikor szerelmesed majd rád mosolyog, az éjszakák üdesége. Az idő nem homokóra, amelynek homokja lepereg, hanem arató ember, aki kévét köt."
Antoine de Saint-Exupéry: Citadella (részlet)