2008. július 29., kedd

Szent-Gály Kata
ESTI GONDOLATOK

Lobog a láng.
Tán önmagán tűnődik,
azért, hogy van, de mért kell lennie?
A vak sötétből ki hozta ide,
s ki szabta meg, hogy ő
csak ott tud élni, hol felélhető
valami más, mi eggyé lesz vele?
Az ember néha önmagán tűnődik,
s lobog, lobog bele.
Neil Hopkins
AZ ÖTVÖS TÜZE

Egy csapat nő a Bibliát tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja: “leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt”.
Ez a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel.
Azon a héten ez a hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki, hogy milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerűen kíváncsi a tisztítási folyamatra.
Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.
A nő elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: “leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt”. Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között, megsemmisül.
A nő egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: “Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?” Az ötvös mosolyogva így válaszolt: “Ó, az nagyon egyszerű - amikor látom magamat benne.”

2008. július 28., hétfő

AZ ÚR ÉRKEZÉSE
Mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem,
csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.
Nem harsonával, hanem jött néma igaz öleléssel.
Nem jött szép tüzes nappalon, de háborús
éjjel és megvakultak hiú szemeim, meghalt ifjúságom.
de Őt a fényest, nagyszerűt
Mindörökre látom.
Ady Endre

2008. július 27., vasárnap

VAN AZ ÚGY, HOGY A SZAVAK ELFOGYNAK,
ÉS A CSEND ELKEZD MESÉLNI…
(Daniela)

2008. július 26., szombat

ÁLOM A MEGBOCSÁTÁSRÓL...

A parton ültünk némán, néztük a folyót, ahogyan a sötétben úszó fényektől megcsillantak lágy hullámai... Egyszercsak azt kérdezted: Mondd, te mindenkinek meg tudsz bocsátani? Hirtelen ezernyi gondolat indult el bennem, mintha egy ajtót nyitottál volna ki ezzel a kérdéssel... Nem is szólaltam meg rögtön, annyira magával ragadt az egész... Elvileg igen - mondtam később. És gyakorlatilag? Tudod, az ember érdekes teremtmény. Ragaszkodik még saját fájdalmához is. Görcsösen kapaszkodik belé... félti... mert mi lesz, ha elengedi? Megszűnik valami. Azt már nem látja, hogy nemcsak önmagán segítene. De miért van így? Mert a fájdalom, a sértődöttség elhomályosítja a lényeget...Egy léggömb volt a kezemben, fogtam, hogy el ne szálljon. Vigyáztam rá... hisz tőled kaptam... Néhány percnyi hallgatás után ismét megszólaltam: Figyelj csak ... a fájdalom is pont ilyen... - mutattam a léggömbre. Milyen? - néztél rám kérdőn - mint ez a léggömb. Ha elengedem, messzire száll, majd eltűnik... s csak az emléke marad... de nem lesz már a kezemben. A fájdalommal is így vagyunk: nincs többé, ha egyszer elengedtük. És ez ennyire egyszerű? Nem - mosolyodtam el -, mert ragaszkodom hozzá. Nem akarom elengedni. Hiszen tőled kaptam. De később rá fogok jönni, hogy amíg fogom a zsineget, addig meggátol mindenben, ami teljes embert igényel. Addig csak az egyik kezemmel tudom megfogni a kezedet ... megsimogatni az arcod ... de ez csak fél ... a félig-dolgok életképtelenek. És közben mozdulna a másik kéz is, de a léggömb...
Ekkor jön el a pillanat, amikor eldöntjük, melyik a fontosabb; mert a kettő egyszerre nem tud működni. Ha két kézzel akarlak téged, a zsineget el kell engednem... Én pedig szeretlek, és nem érdekel tovább a léggömb... De sokan gyűjtögetik a fájdalmat, és képesek szinte belefulladni, teljesen ellepi őket, ám elengedni nem akarnak egyet sem. Pedig minden könnyebb lenne... - mondtad, és szorosan hozzámbújtál, én két karommal átfontam a nyakad, s a léggömb elszállt.


-gleam-
MINT A SZÉL, MIKOR MEGÉRINT...
mint a szél, mikor megérint
szelíd hangod körbefon
s erősít, ha lábam meginog
csenddel ölelsz, mikor nagy a zaj
örömmel, ha bánat ül vállamon -
...az életem Tőled változott
Mondd, miért olyan ember az ember?
Miért csügged, pedig Te vagy vele?
Ó, hát miféle szív a szív,
miért fáj bennem a világ és miért sír
a lélek...?
Hisz Te vagy az Élet!
Álszent a gondolat
S vele a mozdulat...
Mit várok másoktól,
ha millió kertemben a gaz?
...ha alszik a táj, s a gyümölcs vad...
De: mint a szél, mikor megérint -
Lényed oly lágyan simogat
s teremt valami csodálatosat!
-gleam-

2008. július 25., péntek

HA JÖSSZ
Ha jössz, halkan és csendben jöjj,
A pillanat varázsát meg ne törd.
Ha jössz, ne hozz csillagot,
Csak szótlanul a kezemet fogd.
A záporok ideje már lejárt.
A csendes esőre várok,
Mely átitatja, és termővé teszi
Szívem talaját.
Ünneplőbe öltöztettem a szívem,
Úgy várom békében érkezésed.
Ha jössz, csukd be az ajtót,
Ülj mellém, s maradj velem.

"Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen."

1Péter 1,17-21

2008. július 24., csütörtök

2008. július 23., szerda

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet,esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak. Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért,hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem. DE TÚLÉLETEM! És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.

/Chaplin/

Fuchs Éva
SORSOD
A sorsod
élni, mint más -
Élni másképp:
Másra vágyni
S tenni másért
Gyűrt arcok mélyén
Csillogó könnyekben látni
Mitől fájt az éj,
Minden tiszta nevetést
Meghallani, s benne tudni
Holnapunk hitét.
A sorsod
Édes álmokból
Mindig felriadni,
Megízlelt vágyakat
Sírva mind feladni,
Feléd nyújtott
Kezek között
Markolni a légbe,
Ölelő karodat
Kitárni, s könnyeid
Emelni az égbe.
A sorsod
Egyedül viselni, mit
Nem bírsz el magad,
Kutatni a forrást,
Hol megértés fakad,
Mint megváltót
Mindenben, s magadban
Szerelmet keresve
Ezerszer szegeződve
Az áldott keresztre.
A sorsod
Mindig játszani,
és mindig veszíteni,
De mindig Tudni
Újból elkezdeni.
Távoli tiszta
Világra vágyva
Elmenni akarni,
- és kínok között,
Emberré feszülve
Mégis Maradni!

2008. július 18., péntek


Wass Albert
MAGÁNYOS MAGYAR FA

Ha arra tévedsz egyszer,
ahol én születtem,
és kopár hegytetőn
meglátsz egy görcsös, öreg tölgyfát,
magányosan és dacos-konokul állni,
szembenézve viharral, faggyal, záporesővel:
suttogj el egy csöndes magyar imádságot.
Én vagyok az.
Állok magányosan.
Az erdőt kiirtották körülöttem
élelmes idegenek.
Magamban vagyok.
Fiaim elhagytak,
unokáim idegen nyelven mondanak imát,
ha mondanak még
s nem csak rikoltoznak
egy céda élet céltalan sodrában.
Hűséges hozzám holló és bagoly.
Éjszakánként denevér látogat.
S ha egy vak vihar
kidönt egy bús napon:
ne sirass meg! Nem érdemes.

Ha elmegyek, eltávozom,
s gondozni többé nem tudom:
Ki eteti meg bús kutyámat?
Ki simogatja hű macskámat?
Ki ügyel majd otthonomra?
Virágokra? Madarakra?

De tudom: ha majd fáradt kezem
Isten kezébe leteszem:
Ő elgondoz kutyát, macskát,
madarat és virágocskát.
Megtesz mindent, mit tenni kell,
s nem lesz mögöttem üres hely,
megtesz mindent, amit lehet
az örök isteni szeretet.

Mit ér a könny s mit ér az ember,
ha úgyis meg kell halni egyszer,
s elvész a szó és nem marad
csak egy tenyérnyi hely a föld alatt,
rothadó hús, szétfoszló csont:
Voltam. Éltem. Meghaltam. Pont.

Magányos magyar fa bús erdélyi dombon,
görcsös, kiszáradt, hajlott hátú cserfa,
utolsó magyar fa Erdély véres földjén,
ott áll még ma is, csatázik a viharral,
míg lassacskán lerágja az idő...
Magányos magyar fa bús erdélyi dombon:
megszakad érted a szívem...

2008. július 14., hétfő

2008. július 11., péntek

Ady Endre
AZ ÉLET
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs,
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel, hasznot, üzletet:
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok,-veszek!...
Raktárra hordják, mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét,
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivalyban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem...
Ezután én is másképpen teszek.
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen.......
De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem...