...és maradok ez úton, míg csak élek, töretlen hittel ember és magyar...

Két napig beszélt nekünk a pap, és amikor nem beszélt, akkor énekeltünk, vagy gondolkoztunk a magunk dolgairól. És a harmadik éjszaka egyedül maradtam a pappal a tűznél. A többiek aludtak mind, csak mi ketten virrasztottunk. És akkor megkértem a papot, hogy beszéljen valamit az Istenről, s azokról a magyarokról, akik nyugaton vannak. A pap azt felelte: – Csak Istenről tudok beszélni, és arról, hogy akik őbenne hisznek, el nem vesznek soha. Aztán beszélni kezdett a magyarokról, akik nyugaton vannak. Azon az éjszakán megértettem mindent, amit a pap mondott: Hogy Isten megbocsájtja az emberek bűneit, mert szereti őket, de a hibákat, amiket elkövetnek, nem teheti meg nem történtekké, és ezeknek a hibáknak a következményeit viselni kell. És amit nem mondott a pap: hogy mi bűnt követtünk el akkor, amikor fegyverrel akartuk megvédelmezni hazánkat, mert aki fegyverrel támad embertársára, az bűnt követ el. Ezt a bűnünket megbocsájtotta az Isten. De nem bocsájthatja meg a hibát, amit elkövettünk akkor, amikor nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy meg is védjük a hazánkat. És ennek a hibának a következményeit viseljük mostan. Amit a pap mondott: hogy Isten azokat sújtja, akiket szeret, és amit a pap nem mondott: hogy ahol bűnösök háborúznak, ott mindig a gonoszabbik győz, és a kevésbé gonosznak megadja az Isten a módot, hogy a legyőzetés megaláztatásában és szenvedéseiben közelebb kerüljön az igazsághoz, és megtalálja az egyenes és tiszta utat, amelyik a békességhez vezet. Amit a pap mondott: hogy Istennek szeme az elnyomottakon vagyon, és amit nem mondott a pap: hogy az igazságot, a békét és a megértést mindig csak azok keresik
a földön, akiket legyőztek és eltapostak.

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet c. könyvéből (részlet)