"Amikor abszolutizálják, ami nem abszolút, hanem relatív, ezt úgy
hívják: totalitarizmus. Ez nem felszabadítja az embert, hanem
megfosztja méltóságától, és rabszolgává teszi. Nem az ideológiák
mentik meg a világot, hanem egyedül az, ha az élő Isten felé
fordulunk, aki teremtőnk, szabadságunk kezese, az igazán jó és igaz
záloga. Az igazi forradalom egyedül a gyökeres Istenhez-fordulásban
áll, aki mértéke annak, hogy mi a helyes, és egyben maga az örök
szeretet. S mi más menthetne meg minket, ha nem a szeretet?"
- XVI. Benedek -
hívják: totalitarizmus. Ez nem felszabadítja az embert, hanem
megfosztja méltóságától, és rabszolgává teszi. Nem az ideológiák
mentik meg a világot, hanem egyedül az, ha az élő Isten felé
fordulunk, aki teremtőnk, szabadságunk kezese, az igazán jó és igaz
záloga. Az igazi forradalom egyedül a gyökeres Istenhez-fordulásban
áll, aki mértéke annak, hogy mi a helyes, és egyben maga az örök
szeretet. S mi más menthetne meg minket, ha nem a szeretet?"
- XVI. Benedek -
Kedves Olvasó!
Olyan könyvet tart a kezében, melynek címe talán rejtély Ön előtt. Alig van, aki tudja, mit jelent a "gender", az Európai Unió nyomására a "gender mainstreaming" mégis a politika "vezérelve" és "mindent átfogó feladata" lett. A férfi és nő közti nemi megkülönböztetésre használt régi "sex" szót az ENSZ-ben és az Európai Unióban felváltotta a "gender" fogalma. Ez a fogalom azt sugallja, hogy minden szexuális orientáció - heteroszexuális, meleg, leszbikus, biszexuális és transzszexuális - egyenértékű, és a társadalomnak ezt el kell fogadnia. Célja a "kényszer-heteroszexualitás" meghaladása és egy új ember megalkotása, akinek szabadságában áll szexuális azonosságát megválasztani és kiélni - biológiai nemétől függetlenül. A "gender mainstreaming"-nek való ellenszegülés diszkriminációnak minősül, és ezért diszkriminációellenes törvények segítségével büntetőjogilag üldözhető. A gender-ideológia a nyilvánosság háta mögött férkőzött be az állami intézményekbe, az egyetemekre, az iskolákba, sőt az óvodákba is. A political correctness lényegi magjához tartozik ezen ideológia elsajátítása, vagy legalább elterjesztésének előmozdítása az elhallgatás segítségével. Az ellene szót emelőknek kirekesztéssel, munkahelyvesztéssel és - közéleti szerepüknek megfelelően - kemény támadásokkal kell számolniuk a média részéről. A kereszténység elleni harc a tulajdonképpeni cél, mert a keresztények hisznek abban, hogy Isten az embert "saját kép-mására, férfinak és nőnek" (vö. Ter 1,27) teremtette, önmaga szerető odaajándékozására és termékenységre hívta meg, és arra tette képessé. Minden igazság kizár más igazságokat. "Ha az ember például kiáll heteroszexualitása mellett, akkor gyanús lehet: nem állítja-e ezzel egyben azt is, hogy a homoszexualitás objektíve helytelen? Ez pedig azt a szemrehányást vonhatja maga után, hogy csorbítja a homoszexuálisok méltóságát, és így a velük szembeni diszkriminációra uszít. Következésképpen az igazságtól egyenes út vezet az üldözéshez. Akik a kereszténységet tönkre akarják tenni, kerülik az értelmes vitát. Az Egyház bűneit sorakoztatják fel, hogy kitöröljék a világból az Egyháznak a bűnből való megtérésre szóló figyelmeztetését. Szidják a kettős erkölcsöt, mert az erkölcsöt magát nem viselik el. Toleránsnak és pluralistának tüntetik fel magukat, hogy elhallgattassák az igazságra való felszólítást. Korunk el akarja velünk hitetni, hogy túlságosan nehéz lenne, nem lenne emberhez méltó megtartani ezeket a parancsokat. Ez része a relativizmus nagy hazugságának. Igen, valóban elve-szítjük az útirányt és visszatalálunk, elesünk, és újból föl-kelünk. Ám mi van akkor, ha föladjuk az útirányt, ha egyénileg és társadalmi szinten is felhagyunk azzal, hogy a jóra törekedjünk, és ezt még jónak is nevezzük? Olyan örvénybe kerülünk, amely Istentől egyre távolabb sodor, és így olyan igát veszünk a nyakunkba, amely összenyom, ahelyett, hogy a parancsokat tartanánk meg, amelyek felemelnek. A gúzsba kötöttség meglátszik felvilágosult, állítólag racionális társadalmunknak az útirány megváltoztatására való képtelenségén. Korunk tragédiája az, hogy a kultúra hatalma a parancsok be nem tartására kényszerít minket, és elnyomja a lelkiismeret hangját, amely tudja, mi igaz és jó. Nem azok a szabadság lerombolói, akik megtartják a parancsokat, és másokat is erre tanítanak, hanem azok, akik a szabadság és a tolerancia köpönyegébe bújva ellopják az emberektől a jóra való irányulást. Aki nem használja az eszét, hogy akaratát a helyes célra irányítsa, hanem ösztönei uralma alatt áll, az, ha vezéregyéniség, másokat fog saját hatalmának alávetni. Nem igaz, hogy a relativizmus szabadságot biztosít. Inkább megfosztja az embert a jó és a rossz mércéjétől, és kiszolgáltatja azon erőknek, akik egy "szép új világba" akarják elvezetni, amelyben Isten trónfosztottá válik, és olyan emberek állítják magukat az Ő helyébe, akiknek semmi sem szent többé. Az a demokrácia, amely lerombolja saját erkölcsi alapjait, úton van a diktatúra felé. Korunk szorongattatásai közepette csak egyet tehetünk: egyre szorosabban kell kapcsolódnunk Jézus Krisztushoz, mert tudjuk: a kereszten győzött a sátán, feltámadásában pedig a halál fölött, most pedig győz minden szívben, mely megnyílik előtte, és győzni fog, amikor újra eljön. Ha az élet kultúráját akarjuk felépíteni, akkor meg kell szabadulnunk a szexualizálás zsarnokságától. Amíg ez meg nem történik, nem fog sikerülni véget vetni a meg nem született gyermekek mindennapos tömeges megölésének, nem fog sikerülni a gyermek iránti természetes vágyat újra fölkelteni, s a házasságot és a családot egy életképes kultúra alapjaivá tenni. A megtérés be fog következni. A kérdés csak az, milyen nagy lesz a bukás, milyen erős a fájdalom, míg elégséges számú ember felébred és cselekszik. De már ma is megélheti minden egyes ember a szexualitását úgy, hogy beilleszti azt az élet törvényei közé. A világ egyetlen diktatúrája, még a média diktatúrája sem tarthat vissza minket saját szerelmi életünk oly módon való rendezésétől, hogy az az életet hordozza és megtartsa, és tartós boldogság forrása legyen. Ellenállást tanúsítanak mindazok, akik a szorongattatás ellenére családot alapítanak, gyakorolják és továbbadják azokat az erényeket, amelyek a család alapjai: a hűséget, a szolidaritást, a felelősségvállalást. Ellenállást tanúsít minden ember, aki elhatározza magát az Isten parancsai szerinti életre, mert csak így elégítheti ki szeretet utáni vágyát. Ébredjünk fel! Keljünk fel, hogy a "szép új világ", amelynek eljövetelét Aldous Huxley a múlt század harmincas éveiben megjósolta, ne váljon valósággá. Mi bizonyosak vagyunk benne: a szeretet igazi forrását nem lehet betemetni. Isten a szeretet, és aki kinyitja az ajtót, amelyen Jézus kopog, megtapasztalhatja, hogy ő élő és irgalmas Isten. Az embert saját hasonlatosságára férfinak és nőnek teremtette, mert szeretetre hívta meg őket. Az Isten elleni lázadás nem lehet radikálisabb, nem lehet őrültebb annál, mint amikor az ember férfi és női mivoltát tagadja. A keresztények Krisztus győzelmének hitéből élnek. Számukra az a feladat, hogy hűségesek maradjanak akkor is, ha a hűség veszélyessé válik. Jézus előre megmondja: "A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül." (Mt 24,12-13)
Olyan könyvet tart a kezében, melynek címe talán rejtély Ön előtt. Alig van, aki tudja, mit jelent a "gender", az Európai Unió nyomására a "gender mainstreaming" mégis a politika "vezérelve" és "mindent átfogó feladata" lett. A férfi és nő közti nemi megkülönböztetésre használt régi "sex" szót az ENSZ-ben és az Európai Unióban felváltotta a "gender" fogalma. Ez a fogalom azt sugallja, hogy minden szexuális orientáció - heteroszexuális, meleg, leszbikus, biszexuális és transzszexuális - egyenértékű, és a társadalomnak ezt el kell fogadnia. Célja a "kényszer-heteroszexualitás" meghaladása és egy új ember megalkotása, akinek szabadságában áll szexuális azonosságát megválasztani és kiélni - biológiai nemétől függetlenül. A "gender mainstreaming"-nek való ellenszegülés diszkriminációnak minősül, és ezért diszkriminációellenes törvények segítségével büntetőjogilag üldözhető. A gender-ideológia a nyilvánosság háta mögött férkőzött be az állami intézményekbe, az egyetemekre, az iskolákba, sőt az óvodákba is. A political correctness lényegi magjához tartozik ezen ideológia elsajátítása, vagy legalább elterjesztésének előmozdítása az elhallgatás segítségével. Az ellene szót emelőknek kirekesztéssel, munkahelyvesztéssel és - közéleti szerepüknek megfelelően - kemény támadásokkal kell számolniuk a média részéről. A kereszténység elleni harc a tulajdonképpeni cél, mert a keresztények hisznek abban, hogy Isten az embert "saját kép-mására, férfinak és nőnek" (vö. Ter 1,27) teremtette, önmaga szerető odaajándékozására és termékenységre hívta meg, és arra tette képessé. Minden igazság kizár más igazságokat. "Ha az ember például kiáll heteroszexualitása mellett, akkor gyanús lehet: nem állítja-e ezzel egyben azt is, hogy a homoszexualitás objektíve helytelen? Ez pedig azt a szemrehányást vonhatja maga után, hogy csorbítja a homoszexuálisok méltóságát, és így a velük szembeni diszkriminációra uszít. Következésképpen az igazságtól egyenes út vezet az üldözéshez. Akik a kereszténységet tönkre akarják tenni, kerülik az értelmes vitát. Az Egyház bűneit sorakoztatják fel, hogy kitöröljék a világból az Egyháznak a bűnből való megtérésre szóló figyelmeztetését. Szidják a kettős erkölcsöt, mert az erkölcsöt magát nem viselik el. Toleránsnak és pluralistának tüntetik fel magukat, hogy elhallgattassák az igazságra való felszólítást. Korunk el akarja velünk hitetni, hogy túlságosan nehéz lenne, nem lenne emberhez méltó megtartani ezeket a parancsokat. Ez része a relativizmus nagy hazugságának. Igen, valóban elve-szítjük az útirányt és visszatalálunk, elesünk, és újból föl-kelünk. Ám mi van akkor, ha föladjuk az útirányt, ha egyénileg és társadalmi szinten is felhagyunk azzal, hogy a jóra törekedjünk, és ezt még jónak is nevezzük? Olyan örvénybe kerülünk, amely Istentől egyre távolabb sodor, és így olyan igát veszünk a nyakunkba, amely összenyom, ahelyett, hogy a parancsokat tartanánk meg, amelyek felemelnek. A gúzsba kötöttség meglátszik felvilágosult, állítólag racionális társadalmunknak az útirány megváltoztatására való képtelenségén. Korunk tragédiája az, hogy a kultúra hatalma a parancsok be nem tartására kényszerít minket, és elnyomja a lelkiismeret hangját, amely tudja, mi igaz és jó. Nem azok a szabadság lerombolói, akik megtartják a parancsokat, és másokat is erre tanítanak, hanem azok, akik a szabadság és a tolerancia köpönyegébe bújva ellopják az emberektől a jóra való irányulást. Aki nem használja az eszét, hogy akaratát a helyes célra irányítsa, hanem ösztönei uralma alatt áll, az, ha vezéregyéniség, másokat fog saját hatalmának alávetni. Nem igaz, hogy a relativizmus szabadságot biztosít. Inkább megfosztja az embert a jó és a rossz mércéjétől, és kiszolgáltatja azon erőknek, akik egy "szép új világba" akarják elvezetni, amelyben Isten trónfosztottá válik, és olyan emberek állítják magukat az Ő helyébe, akiknek semmi sem szent többé. Az a demokrácia, amely lerombolja saját erkölcsi alapjait, úton van a diktatúra felé. Korunk szorongattatásai közepette csak egyet tehetünk: egyre szorosabban kell kapcsolódnunk Jézus Krisztushoz, mert tudjuk: a kereszten győzött a sátán, feltámadásában pedig a halál fölött, most pedig győz minden szívben, mely megnyílik előtte, és győzni fog, amikor újra eljön. Ha az élet kultúráját akarjuk felépíteni, akkor meg kell szabadulnunk a szexualizálás zsarnokságától. Amíg ez meg nem történik, nem fog sikerülni véget vetni a meg nem született gyermekek mindennapos tömeges megölésének, nem fog sikerülni a gyermek iránti természetes vágyat újra fölkelteni, s a házasságot és a családot egy életképes kultúra alapjaivá tenni. A megtérés be fog következni. A kérdés csak az, milyen nagy lesz a bukás, milyen erős a fájdalom, míg elégséges számú ember felébred és cselekszik. De már ma is megélheti minden egyes ember a szexualitását úgy, hogy beilleszti azt az élet törvényei közé. A világ egyetlen diktatúrája, még a média diktatúrája sem tarthat vissza minket saját szerelmi életünk oly módon való rendezésétől, hogy az az életet hordozza és megtartsa, és tartós boldogság forrása legyen. Ellenállást tanúsítanak mindazok, akik a szorongattatás ellenére családot alapítanak, gyakorolják és továbbadják azokat az erényeket, amelyek a család alapjai: a hűséget, a szolidaritást, a felelősségvállalást. Ellenállást tanúsít minden ember, aki elhatározza magát az Isten parancsai szerinti életre, mert csak így elégítheti ki szeretet utáni vágyát. Ébredjünk fel! Keljünk fel, hogy a "szép új világ", amelynek eljövetelét Aldous Huxley a múlt század harmincas éveiben megjósolta, ne váljon valósággá. Mi bizonyosak vagyunk benne: a szeretet igazi forrását nem lehet betemetni. Isten a szeretet, és aki kinyitja az ajtót, amelyen Jézus kopog, megtapasztalhatja, hogy ő élő és irgalmas Isten. Az embert saját hasonlatosságára férfinak és nőnek teremtette, mert szeretetre hívta meg őket. Az Isten elleni lázadás nem lehet radikálisabb, nem lehet őrültebb annál, mint amikor az ember férfi és női mivoltát tagadja. A keresztények Krisztus győzelmének hitéből élnek. Számukra az a feladat, hogy hűségesek maradjanak akkor is, ha a hűség veszélyessé válik. Jézus előre megmondja: "A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül." (Mt 24,12-13)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése