...és maradok ez úton, míg csak élek, töretlen hittel ember és magyar...

"BOLDOGOK A SZELÍDEK,
MERT ŐK ÖRÖKSÉGÜL
BÍRJÁK A FÖLDET!"

Sok szelíd ember élt a Földön, tulajdonképpen Isten minden gyermekének szelídnek kellene lennie. A Biblia azt írja, hogy Mózesnél nem volt szelídebb ember azelőtt, és őutána sem lesz. Majdnem végtelen türelemmel viselte zúgolódó népének panaszait a 80 éves pusztai vándorlás alatt, ritkán lett haragos. Egy-két esetben fordult csak elő életében, hogy haragra gerjedt, akkor is a nép bálványimádása, örökös elégedetlensége, hitetlensége miatt.

Mit is jelent a szelídség? Talán néhány jelző segít abban, hogy jobban megértsük: csendes, megfontolt, békeszerető, jóra igyekező, alázatos, nem veszekedő, kedves, mértékletes. Ezek a tulajdonságok általában jellemzőek a szelíd emberre. Volt egy kedves asszony, aki nemcsak szelíd, de okos és szép is volt. Abigailnak hívták. Dávid még akkor nem volt király, Isten még nem hozta el azt az időt. Saul uralkodott. Ha megtudta, hol tartózkodik Dávid, mindjárt üldözni kezdte. Meg akarta ölni, mert Isten őt elvetette és a királyságot Dávidnak adta. Dávid kis csapatával az ország határainál bujdosott. Ha hírét vette, hogy a filiszteus rablóbanda újból betört az országba, fosztogatva a zsidó népet, mindjárt felkerekedett, és kiűzte őket.
Lakott Maon környékén egy dúsgazdag ember, Nábálnak hívták. Ennek az embernek nyája, vagyona is épségben maradt, mert Dávid őrizte. Egyszer elfogyott a kis csapat élelme. Dávid hallotta, hogy Nábálnál birkanyírás van. Ez nagy ünnep volt, mert a gyapjúért sok pénzt kapott a gazda. Húst, kenyeret sütöttek, mulattak, örvendeztek. Dávid gondolt egyet, elküldte pár emberét azzal a gondolattal, hogy ő sokáig vigyázott Nábál jószágára, talán most Nábál segít rajta, ad egy kis élelmet. Dávid szép üzenetet küldött. De Nábál felhorkant: "Ugyan, ki ez a Dávid! Manapság sok az olyan szolga, aki elszökött urától." – Holott tudta, hogy majd Dávid lesz a király. – És nem adott semmit. Dávid emberei üres kézzel mentek vissza, elmondták, amit Nábál mondott. Dávid szörnyen mérges lett. Úgy érezte, arcul verték. Az, akinek ő jót tett, akinek így üzent: a te fiad, Dávid kér tőled… az ilyen csúnyán utasította vissza. Haragjában felkerekedett embereivel, hogy Nábál egész birtokát szétzúzza, és mindenét, amije van.
Egy szolga Nábál házából figyelmeztette annak feleségét, Abigailt, hogy a férje milyen bolondul cselekedett. Abigail rögtön intézkedett. Szamarakra rakatott sült húst, kétszáz kenyeret, bort, szőlőt, pergelt búzát, száraz fügét és elküldte Dávid elé. Ő maga is szamárra ült és Dávid elé ment. Mikor összetalálkoztak, Abigail leszállt a szamárról, földig hajtotta magát Dávid előtt, majd szelíd szemét ráemelve mondta: - Egyedül én vagyok a hibás, hadd beszéljek előtted! Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, mert bolond ő, ahogy a neve is jelenti. "Kérlek, ne essél gyilkosságba miatta, ne saját kezeddel szerezz elégtételt magadnak! Mikor majd király leszel, gonoszság nem találtatik tebenned! Most fogadd el az ételt tőlem, a te szolgálóleányodtól." Dávid csodálkozva nézte a szép, szelíd asszonyt: - "Köszönöm, hogy elém jöttél és megakadályoztál ebben a dologban! Az Úr küldött téged! Áldott a tanácsod és áldott vagy te magad is! Most hallgatok szavadra és megbecsülöm személyedet!"
Mikor Abigail hazatért, férjét nagy mulatozásban találta. Nem szólt neki aznap, csak másnap mondta el, hogy mit küldött Dávid embereinek. Nábál – ezt hallva – szívéhez kapott, és néhány nap múlva meghalt. Dávid hallotta a gyászhírt, rögtön elküldte szolgáit Kármelbe, hogy kérjék feleségül számára Abigailt. Ő alázattal elfogadta hívását, felesége lett Dávidnak. Abigail csendes, nyugodt, megfontolt, szelíd tudott lenni, amikor mindenki dühös volt körülötte. Valóban örökségül nyert mindent, amit egy asszony abban az időben kaphatott. Királyné lett.
A legszelídebb mégis az Úr Jézus volt, aki nem szólt egy szót sem, harag sem ébredt szívében, mikor megalázták, korbácsolták, pedig ártatlan volt. Ő mondta nekünk: "Tanuljátok meg éntőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok lelketeknek!" (Mt 11:29.)

Nem az a boldog, aki visszaüt,
aki a bántást visszaadja,
aki kiharcol magának mindent!
Boldog, aki szelíd, aki hallgatni,
tűrni tud és várni az Úr szabadítására!