2008. február 14., csütörtök

Zacharias Huntsman
ŐSZI SÉTA

Ha majd egyszer – bortól kábán
Végigsétálsz álmod romjain,
Lábnyomonként könnyet ejtesz
Mit a kezed sután porba hint.

Eljön majd a tél, karjával
Hóba írja fagyos bánatod,
S Te pőre talppal, vérző ésszel,
Suttogsz majd egy régi dallamot.

Eljön majd a nyár, átölel,
Langy szele szép hajad borzolja,
Ámultan mered Rád, hogy miért
Nem jut mosoly bágyadt arcodra.

Eljön majd egy régi árny is,
Álmaidnál letérdel, s elejt
Egy kósza könnyet. Újra felismert
Egy régi bűbájt, feledett delejt.

Rá sem nézel, továbbhaladsz,
Nyárból őszbe, őszből majd a télbe,
És, ha aztán nem jön új tavasz,
Állj meg, s nézz a végtelen szemébe!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezt a versemet sosem szerettem. Nem igazán tudtam normálisan lezárni, nagyon suta vége van.