Szememben néma táncot lejt a könny,
mély fájdalommal tudok rád tekinteni,
elhatalmasodott rajtam a bús közöny,
múló szerelmünket is sötétség kergeti.
Vagy csak megváltozott, de nem múlt el soha?
Megszelídült, s valahol bennünk tovább él? -
és mint a patak, mi a hegy mögött rohan...
alig-alig látszik - ám valójában mély?
Hisz amikor kenyértörésre kerül a sor
nálunk, a szerelem akkor is vadként tombol,
mikor rám nézel, testem hevesen forr,
a melledre simul, s mint a macska - dorombol.
Szívünk rejtekében csillagként tárul fel,
suttogó szavaid mohó vágyát szítva,
akár koldus az alamizsnát, forrón ölel,
míg testünk szenvedélyét vágyódva issza.
Vágyad, ha olt, még mindig szárnyalok,
szerelmünk él még, ha Te is akarod.
zsuka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése